Meddig érdemes próbálkozni az otthoni duguláselhárítással, és mikor van szükség szakemberre?


Közzétéve: 2019.05.08.

Manapság a boltok polcain már számos olyan lefolyótisztító vegyszert találhatunk, amelynek a segítségével akár a makacs dugulást, mi magunk is el tudjuk hárítani. Vannak olyan esetek mikor ezek a szerek segítenek, de van, amikor végül a sikertelen próbálkozás után kénytelenek vagyunk szakemberhez fordulni.

A legtöbb ember valamilyen szinten fel van készülve az esetleges dugulásra, így tart otthon pumpát, illetve folyékony, vagy gép állagú lefolyótisztító szert is. Emellett azonban vannak azok az emberek, akik kicsit jobban fel vannak felkészültek, és ők tartanak otthon csőgörényt is.

Szakemberek véleménye szerint azonban sokszor a vegyszeres lefolyótisztítás sem a legjobb megoldás, hiszen ezek a szerek nem csak a csövekben kialakult lerakódást tudja megtámadni, hanem károsítani tudja a csövek anyagát is. Akkor pedig mindenképpen messziről el kell kerülni ezeket az erős vegyszereket, ha kisgyermekünk, vagy ha háziállatunk is van, hiszen ezek a folyadékok tele vannak veszélyes, és mérgező anyagokkal.

A pumpa és a csőgörény használata jó megoldás lehet, ám ha nem sikerül velük elhárítani a dugulást, akkor talán nagyobb a probléma, mint amilyenre korábban gondoltunk.

Mikor jó szakembert hívni?

Ha azt tapasztaljuk, hogy bármivel is próbálkozunk, a dugulás egyszerűen nem szűnik meg a lefolyócsőben, vagy ha ideiglenesen meg is szűnik, rövid időn belül mindig újra és újra eldugul, akkor érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy felkeressünk egy szakembert, aki el tudja otthonunkban végezni a professzionális duguláselhárítást.

Az otthoni duguláselhárítás esetében sajnos akaratlanul is megsérthetjük a cső belső felületét, mely újabb és újabb problémákat tud a későbbiekben majd előidézni. Egy profi szakember, ha nem is képes pontosan bemérni, hogy mégis hol alakult ki a makacs dugulás, mégis kellő tudással, tapasztalattal és szakszerű felszerelés segítségével el tudja hárítani a problémát úgy, hogy semmilyen módon nem tesz kárt a csövekbe, tehát duguláselhárítás után, a lefolyócsövek állapota pontosan ugyanolyan lesz, mint korábban.